top of page

Bemutatkozás

Szia! Örülünk, hogy itt vagy!

Jakab-Nagy Zsófia vagyok, közgazdász és sminkes. Diplomáimat logisztika szakirányon, és vállalkozásfejlesztés mesterszakon szereztem, és a családi hagyományokat követve a közúti árufuvarozás területén tevékenykedem. Egyetemi éveim alatt fontos szemponttá vált az életemben, hogy reál és száraz tanulmányaim mellett foglalkozzam valami olyannal is, mely kicsit közelebb áll a művészetek világához. Kreatív énem örömmel bontakozott ki 2019 februárjában, amikor az első képzésem alkalmával betekintést nyerhettem a sminkelés világába. Eziránt érzett szeretetem nem állt meg a hobbi szintjén, hiszen mára a második szakmámmá nőtte ki magát. Megállás nélkül képzem magam a különböző tanfolyamokon. Bár terveim között még rengeteg továbbképzés szerepel, szerencsés vagyok, hogy eddig is olyan emberektől volt lehetőségem tanulni, akik véleményem szerint a szakma legkiválóbb szakemberei Magyarországon. 

Ezekből az egyedi stílusokból alakíthattam ki a számomra megfelelő technikákat, és a saját vonalam.  

2024 egy meghatározó fordulópont a vállalkozásom életébe. A "Nagy Zsófia sminkes"  "Balaton Beauty"-vá nőtte ki magát, és a legnagyobb büszkeség a változásban, hogy egy olyan személlyel dolgozhatok együtt, aki az egyik legfőbb támaszom és példaképem a mindennapokban is.

Örömmel vezetem fel kishúgom bemutatkozóját, aki ma már alkalmi frizura specialistaként szépíti mellettem a hölgyeket.

Fotó - Blahó Tímea
GE7A9504.jpg

Nagy Flóra vagyok, alkalmi frizurakészítő. Kiskorom óta érdekel a hajak világa, így nem is volt kérdés, hogy szeretnék majd a szabadidőmben is ezzel foglalkozni.

Nővérem támogatása és kitaposott útja nagy segítséget adott a kezdeti lendületben, így a 2024-es esküvői szezontól alkalmi frizura - főként menyasszonyi frizura - specialistaként tevékenykedem az egyetemi tanulmányaim mellett.

Munkám során a precizitás, a minőség, és az elszántság kap főszerepet.

Legfőbb célom, hogy a Menyasszonyok boldogan, és örömmel viseljék a Nagy Napon frizurájukat. Törekszem arra, hogy munkámmal maximálisan elégedettek legyetek esztétika, tartósság, és kényelem szempontjából egyaránt!

Az alapokat Takács Lolától volt szerencsém elsajátítani, de a folyamatos fejlődés érdekében rövidtávú terveim között szerepel több oktatás, továbbképzés is.

Munkáimat ide kattintva tekintheted meg.

Kérdésed lenne? Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Végzettségeink

2019 - Berki Mia Makeup Academy - professzionális alap sminkes képzés

2020 - Pető Detti Make-up Art School - Facechart tanfolyam

2020 - Pető Detti Make-up Art School - sminkes alapképzés

2021 - ILCSI- Lloyd Ipartestületi Technikum - Szépségtanácsadó OKJ

2021 - EvaFabian professional make-up Academy - Mester kurzus Menyasszonyi smink - Tint technika

2022 - Bíró Regina Makeup Artist - Szakmai workshop

2022 - Tóth Evelin Makeup Artist - Szakmai továbbképzés

2023 - EvaFabian professional make-up Academy - 18 órás professzionális sminkes képzés

2023 - EvaFabian professional make-up Academy - haladó fél éves smink workshop

2024 - Spicy Smokey workshop és Beauty Photoshoot - Iványi Mercédesz és Veréb Barbara

2024 - Takács Lola / Lola's Hair - menyasszonyi frizurakészitő privát tanfolyam

2024 - Holiday Glam workshop - Iványi Mercédesz

2025 - Takács Lola / Lola's Hair - Szakmai továbbképzés

Zsófi_beauty-252-full_edited.jpg

8300 Tapolca, Hegymagasi út 8/1.

+36 30 590 9962

Általános Szerződési Feltételek

Adatkezelési tájékoztató

bottom of page